Évszaki képző – négy előadásból álló előadássorozat.
Szereplők: Varga Izabella, Szávai Katalin, Mészáros Erzsébet, Varga György, Major Róbert
Rendező: Lendvai Zoltán
A népszerű sorozatból országosan ismert Varga Izabellával a főszerepben januártól decemberig követjük néphagyományainkat, jeles napjainkat.
Az év folyamán négy előadást-koncertet fogunk bemutatni, amelyek felölelik negyedévente az évszakokat illetve tartalmazzák az adott évszakban a különleges napokhoz kapcsolódó szokásköröket.
Élőzenével, bábokkal és élőjátékkal elevenítjük fel, színházi vagy koncert színpadi környezetben az adott időszakra jellemző népszokásokat, hagyományokat!
2014-05-06-án, Győrújbaráton az Évszaki képző 2. részét játszottuk.
Márciustól – Májusig elevenítettük fel csodálatos néphagyományainkat.
Milyen furcsa, hogy mennyit változott a világ. A gyerekek anno márciusban mentek iskolába, már ha a szülők engedték. Az előadásban kibontottuk, hogy miért. Felidéztük a József napi szokásokat, Szent György napi hiedelmeket, a zöld ágazást és a tavaszváró rítusokat.
Az előadást májusfaállítással fejeztük be. Május elseje volt a szerelmesek napja. E kedves népszokásunkról is kezdünk elfelejtkezni – márpedig van. Ismét felvetődik egy kérdés: Ha régen – régen volt már nekünk szerelmesek napja, miért is kell még egy: a Valentin nap?
Az előadásban a vidám és játékos ismeretterjesztés a célunk a közönség aktív részvételével.