Notebook átadás az 5. és 6. évfolyamon tanulók részére (RRF-1.2.1)
Ballagás, évzáró
Iskolai rekortán pálya készítése
HATÁRTALANUL PROGRAM DIÁKSZEMMEL
A tavaszi szünet után Szerbiába indult buszunk 7. és 8. évfolyamos utasaival.
A Határtalanul Program keretén belül négy nap alatt meglátogattuk a Délvidék számunkra legrelevánsabb tájait. Indulásunkat követően Szegeden felvettük az idegenvezetőnket. Miután átléptük a szerb-magyar határt, megcsodáltuk Szabadkán Raichle Ferenc szecessziós, mézeskalácsszerű épületeit és a zsinagógát. Ezt követően körbe lovaskocsiztuk a nem messze lévő, gyönyörű ménesbirtokot. A nap lezárásaként a buszunk megérkezett a kishegyesi Kátai Tanyára, ahol széleskörű szabadprogramok közül választhattunk. Vacsorára tradicionális szerb specialitások voltak.
Másnap svédasztalos reggeli fogadott minket, és útnak indultunk a saját készítésű szendvicseinkkel az Újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola felé. Itt meghallgattuk az ottani igazgató bemutatóját, és a mi iskolánk is tartott egy rövid ismertetőt az intézményről, majd ajándékokkal kedveskedtünk az iskolának. A diákokkal való beszélgetés után átkeltünk a Dunán, hogy körbesétálhassuk a Péterváradi erődöt. A vár érdekessége az órája, aminek fel van cserélve a kis- és a nagymutatója, hogy a halászok könnyebben le tudják olvasni azt. Az erőd megtekintése után Újvidék főterén megcsodáltuk a városházát és a szemközti, neogótikus templomot, majd egy óra városnézést követően csoportosan megkóstolhattuk az ízekben gazdag szerb fagylaltot. A buszút közben egy pihenő során bevásárolhattunk egy helyi szupermarketben, és megfigyelhettük a mellette lévő, 25 éve elhagyatott építkezést, ami manapság a gólyák lakhelyévé vált. A nap végén a szállásadónk szülőházába látogattunk el, ahol próbára tehettük kürtöskalácssütő képességeinket.
Április 11-én, a magyar költészet napján a buszutat az idegenvezetőnk egy verssel színesítette, s nemsokára megérkeztünk Óbecsére, a nap első állomására. Itt betekintettünk a Than Múzeumba, ahol megemlékeztünk a város díszpolgárairól, egyben a múzeum névadóiról, és Damjanich Jánosról, majd fizikai törvényeket ismertető játékokkal töltöttük az időt. Ezt követően átsétáltunk a város zsilipjéhez, aminek alkatrészei Eiffel gyárában készültek. Egy óra út után odaértünk az Aracsi pusztatemplom romjaihoz, aminek különlegessége, hogy ez egy háromhajós katedrális, vagyis középen és a két szélen is van folyosója. A szállásra vezető úton megálltunk Zentánál, ahol a városházán megemlékeztünk az 1697-ben lezajló csatáról. A nap fénypontja a szállásadónk meglepetése volt, a táncház, ahol mindenki nagyon jól érezte magát.
Utolsó nap összepakoltuk holmijainkat, elköszöntünk kedves és szenzációs vendéglátóinktól, és Bácskatopolyára vettük az irányt, ahol megnéztünk egy helyi tájházat, illetve az ottani bognár- és kovácsműhelyt. Utolsó megállónk Tóthfalu volt, ahol megismerkedtünk falubeli vendéglátónkkal, aki körbevezetett hőn szeretett lakóhelyén. Ezen faluban megtekintettük iskolánk névadójának szobrát és a vendéglátónk által megálmodott Mini Délvidék parkot, melynek megépítéséhez a település lakói is hozzátették két kezük munkáját. A parkban megtekinthető a Délvidék legszebb épületeinek kicsinyített mása.
Ezzel véget is ért szerbiai bakancslistás barangolásunk.
Csizmazia Milán és Nagy Dávid 8.b
Konyha Géza László 8.a
Rákóczi Tehetségnap 2024.
RÁKÓCZI TEHETSÉGNAP
Sok éves hagyomány már, hogy iskolánk névadójának születésnapján, március 27-én tehetségnapot szervezünk a gyerekeknek.
Az első évfolyamosok labancok nyomában járhattak, állatos vetélkedőn vettek részt, Rákóczi-dalokat és kuruc nótákat tanultak, és megismerkedtek a Rákóczi család címereivel. A második évfolyamon mesevetélkedőben mérhették össze ügyességüket a gyerekek. A harmadik osztályosok Rákóczi életével ismerkedtek meg a nap folyamán, és ezzel kapcsolatos feladatok várták őket. Negyedik osztályban Rákóczi életével ismerkedtek, majd két fordulóban matek-móka várta a csapatokat.
Az osztályok ellátogattak a település központjában található Rákóczi-szoborhoz, és virággal tisztelegtek a szabadságharc hős vezetője előtt.
Az 5. évfolyam a tornacsarnokban sorversenyeken vett részt, majd Rákóczi életével foglalkozott. A hatodikosok II. Rákóczi Ferenc szobránál koszorúzással kezdték a napot, majd Rákóczi életútjával foglalkoztak, és gyalogtúra keretében ellátogattak a Rákóczi-kőhöz, ahol változatos feladatok várták őket, és a Milleneumi emlékparkban számháborúzással zárták a napot. A 7. évfolyam a nyertes „Határtalanul” pályázat előkészítő napján vett részt. A 8. évfolyam egy városismereti vetélkedő keretében ismerkedett Győr nevezetességeivel, utcáival.
Emlékeztető beiratkozással kapcsolatban
Tisztelt Szülők!
Szeretnénk emlékeztetni Önöket, hogy a 2024/2025-ös tanévre az általános iskolába a személyes beiratkozás időpontja:
- 04.18. 8:00-19:00
- 04.19. 8:00-19:00
A beiratkozáshoz kapcsolódóan az alábbi dokumentumokra lesz szükség, melyeket a személyes beiratkozáskor eredeti példányban be kell mutatniuk:
- A gyermek személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány
- A gyermek nevére kiállított TAJ kártya
- A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány
Valamint szükség lesz az alábbi nyilatkozatokra, melyek letölthetők az elektronikus beiratkozás során:
– Nyilatkozat az életvitelszerű ott lakásról
– Nyilatkozat a szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozóan
– Nyilatkozat etika/hit- és erkölcstan oktatás választásáról
Amennyiben gyermeke rendelkezik szakszolgálat által kiállított érvényes szakértői véleménnyel, az eredeti szakvéleményt hozza magával a személyes beiratkozáskor!
A személyes beiratkozást könnyíti és gyorsítja, ha a szülő első lépésként elektronikus úton a KRÉTA e-Ügyintézés felületen felviszi a gyermeke adatait. A szülői felület 2024.03.27-én nyílt meg, ezen időponttól tudja a szülő gyermekét regisztrálni. Az elektronikus regisztrációhoz a segédletet az alábbi linkre kattintva találják:
https://drive.google.com/file/d/1MduQlFRdnS7YCQQZ6MKp9tUlf6kKTqPY/view
Köszönettel:
Gaál Gabriella
igazgató
2024. évi gyermek- és balesetbiztosítás
A 2024. évi gyermek és balesetbiztosítással kapcsolatos igényeket a CIB Pannónia Életbiztosító Nyrt. honlapján található igénybejelentő kitöltésével, az ott olvasható eljárásrendben és mellékletekkel szükséges benyújtani. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. visszamenőlegesen 2024. január 1-től fogadja a bejelentéseket.